média / infrastruktúra > mobil / távközlés
2010.12.17.

Kiemelkedő siker a World Summit Award mobil tartalom versenyen

Az AFF Group által a Magyar Turizmus Zrt. számára fejlesztett Hungary Tourism alkalmazás GLOBAL WINNER díjat nyert az Abu Dhabiban, az ENSZ támogatásával megrendezett versenyen

A mobiltelefon képes helyettesíteni a jól megszokott papír alapú útikönyveket, egy iPhone alkalmazás használatával könnyen információhoz jutunk egy közeli parkról, de arra is emlékeztethet hogy ne felejtsük el bevenni az esti gyógyszerünket, valamint használatával elérhetjük a legfrissebb időjárás információkat. A mobiltelefonok széleskörű szolgáltatásai, és az ezen tulajdonságokat kiaknázó megoldások láthatók a World Summit Award keretén belül megrendezett kiállításon, valamint a kiemelkedő megoldások külön díjazásban is részesültek.

Az AFF Group által fejlesztett Hungary Tourism alkalmazás a kiállításon való részvétel mellett Global Winner kitüntetésben is részesült, mely komoly elismerése a kreatív, innovativ gondolkodásnak mind az alkotó, mind a Magyar Turizmus Zrt. részéről.

A Hungary Tourism alkalmazás bemutatásra került a World Summit Award és az ENSZ GAID által szervezett nagyaszabású konferencián, valamint a hivatalos díjkiosztó ünnepélyen.

Az AFF Group áltat megalkotott Hungary Tourism iPhone alkalmazás az Apple APPStore áruházából (http://itunes.apple.com/hu/app/hungary-tourism/id391346772?mt=8#) ingyenesen elérhető, több hétig piacvezető, folyamatosan előkelő letöltési számmal rendelkező sikertörténet Magyarországon, mutatva a mobiltelefonos szolgáltatás hasznosságát. Az AFF Group munkáját dícsérő, többszörösen díjnyertes (eFestival és World Summit AWARD) program használatával minden hazánkba látogató külföldi, és hazai turista közel 25 ezer turisztikai szolgáltatás között böngészhet, legyen az szálláshely, étterem, látnivaló, rendezvény, strand, gyógyfürdő, szabadidős kikapcsolódás. A legtöbb szolgáltatásról képgaléria is elérhető, illetve az ajánlatok elmenthetők. A számunkra érdekes eseményekkel kapcsolatban automatikus riasztások állíthatók be.  A közel hozzám szolgáltatás segítségével helyfüggő ajánlatokat kaphatunk, melyek azonnal megjelennek a beépített Google térképen. Az alkalmazásban, amely két nyelven - angolul és magyarul - érhető el, helyet kapott egy időjárás előrejelző szolgáltatás, ami a friss helyzetkép mellett 5 napos előrejelzést biztosít.

A közösségi megosztások mellett aktuális üdülési ajánlatok, friss hírek olvashatók, és azonnal tárcsázható az éjjel-nappal hívható Concierge szolgálat. A külföldi felhasználók számára (az angol verzióban) olyan hasznos szolgáltatások is elérhetők mint a hangos szótár, vagy a valutaváltó.

A WSA mobil tartalom verseny győztesei több lépcsős kiválasztáson estek át, melynek első lépéseként a Magyar Tartalomipari Szövetség választotta ki a magyarországi győzteseket, akik továbbjutottak a nemzetközi megmérettetésre. A húsz (20) fős nemzetközi zsűri tagjai komoly mobil és tartalomipari tapasztalattal rendelkeznek, a nemzetköziségnek köszönhetően minden kontinensről érkező szakemberek bírálták a versenyre nevezett mobil tartalmakat. A zsűri tagjai törekedtek arra, hogy félretéve a kulturális különbségeket kizárólag a legjobb mobil alkotásokat díjazzák, származzon az Kanadából, Mexikóból, vagy akár Szlovéniából - mondta el a World Summit Award elnöke Professzor Peter A. Bruck. A rendezvény az alapos kiválasztásnak köszönhetően bemutatja azon megoldásokat, tartalmakat, melyek jelenleg a világ legjobbjai”.

A WORLD SUMMIT AWARD-ról

A World Summit AWARD az ICNM (International Center for New Media - Salzburg) szervezésében kerül megrendezésre az ENSZ (továbbiakban UN) WORLD Summit on Information Society, az UNESCO, az UNIDO, és az UNGAID együttműködésével.

A WSA-mobile rendezvény az egyedüli olyan mobil világesemény, mely 160 országot ölel fel, és lehetőséget biztosít a mobil tartalom előállítóinak a világszintű megmérettetésre.

A rendezvény házigazdája egészen 2015-ig Abu Dhabi kormánya, ezen belül az Abu Dhabi System & Information Center.

Bővebb információ: www.wsa-mobile.org

AFF Group

Az AFF Group kifejezetten mobiltelefonon működő megoldásokat fejleszt. A vállalkozás már 10 éve sikeresen tevékenykedik a piacon. Ügyfelei meghatározó magyar és külföldi vállalatok, akik felismerték az új mobilmédia adta előnyöket, melyen érdemes megjelenni. A cég több mobil terméke nyert Kiváló Magyar Tartalom díjat és nemzetközi elismerést is. Az AFF Group minden korszerű mobiltechnológiát ismer. E tudás felhasználásával segíti üzleti partnereit, hogy üzeneteik megfelelő időben a leghatékonyabb módon eljussanak ügyfeleik mobiltelefonjára és mobilmédián keresztül rendszeresen kommunikáljanak velük.
 
www.aff-group.com
info@aff-group.com


Fájlok:
wsa_sajtokozlemeny_01.pdf
Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) © 2011, MINDEN JOG FENNTARTVA