díjak / versenyek > nemzetközi díj
2010.10.14.

Az idei World Summit Ifjúsági Díj versenyen két magyar pályázót is díjaztak

A 2010 évi World Summit Ifjúsági Díj (World Summit Youth Award -WSYA) több mint 600 indulója közül két magyar csapatot üdvözülhetünk a díjazottak között. A WSYA verseny olyan fiatalokat mutat be, akik az internet és mobil megoldásokat használva fellépnek az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Célok (MDGs) megvalósítása érdekében. A magyar nyerteseket 2010. október 28-án mutatjuk be a hazai közönségnek az eFestival - „kiváló magyar tartalmak” díjkiosztó ünnepségén.

A World Summit Ifjúsági Díjra a nemzetközi zsűri olyan harminc év alatti kreatív fiatalok jelentkezését várta, akik magas színvonalú online projektjeikkel a Millenniumi Fejlesztési Célokban meghatározott tevékenységekhez kapcsolódtak. 3 nyertes és 2 különdíjas „runners-up” került kiválasztásra kategóriánként a 630 pályázó közül, melyek 102 országból érkeztek a 6 WSYA nevezési kategóriában - az éhezés és a járványok elleni küzdelemtől az oktatáson és a kultúrán át a nemek egyenjogúsítását megcélzó projektekig – zajló versenyre.
A World Summit Ifjúsági Díj díjkiosztójára az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Célokat felülvizsgáló, 2010. szeptember 18-22. között zajló közgyűlése alkalmával került sor New York-ban.

A nyertes magyar tartalmak:

Az artur.org.hu  - a Kortárs Építészeti Központ építészeti túraoldala - a Create your Culture! kategória három győztesének egyike.
Kortárs Építészeti Központ - KÉK 2009 tavaszán döntött egy olyan hiánypótló internetes adatbázis létrehozása mellett, amely virtuális és valósan is végigjárható túrákba szervezni a kortárs magyar építészet legjobb alkotásait, Budapest mellett Pécsen kalauzolja az érdeklődőket.
A New York-i ünnepségen a KÉK képviselőjének Sally Wentworth, az Internet Society észak-amerikai regionális igazgatója adta át a díjat, Peter A. Bruck, a World Summit Awards igazgatója jelenlétében.
Ezzel szinte egy időben az artur.org.hu az EUROPRIX Multimedia Awards Quality Seal elismerését is elnyerte.

Az Effemine Blog - az Effemine - Egyesület a Fiatal Nőkért nevű diákszervezet blogja - a Power2Women kategóriában "runner-up" díjazott lett.
A 2010 nyarán elindított Effemine Blog oldalon az Effemine - Egyesület a Fiatal Nőkért nevű, Budapesti Corvinus Egyetemen működő diákszervezet írásra kedvet érző tagjai reflektálnak a világ nőket érintő híreire, elmélkednek a karrier rögös útjairól, vagy fejtik ki véleményüket, milyen is a XXI. századi Nő. A Blog (http://effemine.hu/blog) elismerten hozzájárul az ENSZ Milleniumi Fejlesztési Céljainak megvalósításához, jelen esetben, hogy „előmozdítsa a nemek közötti egyenlőséget és segítse a nők felemelkedését”.

A magyar szervezetek részvételét a World Summit Ifjúsági Díjon az eFestival, a „kiváló magyar tartalmak” verseny lebonyolítója a Magyar Tartalomipari Szövetség szervezi.


Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) © 2011, MINDEN JOG FENNTARTVA