oktatás / képzés > szakképzés
2015.06.28.

NEMZETKÖZI KONFERENCIA A MUNKA ALAPÚ TANULÁSRÓL

Hogyan működhet együtt hatékonyan az oktatás és a munka világa? Hogyan tehetők érdekeltté a cégek, vállalkozások a duális képzésben? Ezekre a kérdésekre koncentráltak a résztvevők az osztrák, a román és a magyar Erasmus+ nemzeti irodák szervezésében, a NetWBL nemzetközi hálózat támogatásával megvalósult konferencián június 11-12-én, Budapesten.

A NetWBL (Net Work-based Learning) hálózatban az Erasmus+ programért felelős nemzeti irodák vesznek részt – Magyarországról a Tempus Közalapítvány –, létrejöttét és munkáját az Európai Bizottság Oktatás és Kultúra Főigazgatósága (DG EAC) támogatja. A hálózat célja megerősíteni a munka alapú tanulás elemeit a szakképzési és felsőoktatási rendszerekben; felhívni a figyelmet a tanulószerződéses gyakorlati képzésre; láthatóvá tenni a korábbi Egész életen át tartó tanulás program (LLP) keretében megvalósult, jó gyakorlatokat felmutató projektek eredményeit; továbbá a jó gyakorlatokat összesítő online eszköztár (toolkit) létrehozásával segíteni a szakképzési fejlesztéseket. A NetWBL hálózat munkájához illeszkedve a budapesti konferencián egyrészt a jó példák bemutatkozása, másrészt a rendező országok, Ausztria, Románia és Magyarország szakképzési rendszerei, azok duális elemei kerültek fókuszba. 

A konferencia első napján a résztvevők a munka alapú tanulás, különös hangsúllyal a duális képzés európai, részletesebben az ausztriai, romániai és magyarországi helyzetével, illetve az ezekben az országokban felmerült kihívásokkal ismerkedhettek meg. A NetWBL értelmezésében a munka alapú tanulás fogalma szélesebb, mint az általánosan használt gyakornokság fogalma. A projekt értelmezésében ide tartozik mind a duális képzés, mind a szakképző intézmény által nyújtott képzés, továbbá magába foglalja a felsőoktatás területén megvalósuló munka alapú tanulási formákat és az iskolai tanműhelyben folyó képzést is. A konferencia fókuszában – a 3 rendező ország szakképzési hátterére alapozva – a munka alapú tanuláson belül elsősorban a duális képzés volt. Az előadások rávilágítottak, hogy miközben európai szinten a fiatalkori munkanélküliség átlaga 22%, a skála igen szélsőséges értékeket mutat. Egyes országokban, mint Görögország, Spanyolország, Olaszország vagy Horvátország, a fiatalkori munkanélküliség a 40%-ot is meghaladja, míg Németországban, Ausztriában vagy Hollandiában 10% alatt mozog.

Ebben a kontextusban a munka alapú tanulás egyik formájának, a duális képzésnek, a jelentősége abban áll, hogy olyan képességek fejlődését teszi lehetővé, amelyek egyértelműen segítik az elhelyezkedést. Három fő kritérium megléte jellemzi (a European Alliance for Apprenticeship definíciójában): az iskolában való tanulás cégeknél töltött gyakorlattal egészül ki, az elért eredmények elismerésével és beszámításával. A statisztikai adatok alapján azokban az országokban alacsonyabb a fiatalkori munkanélküliség, amelyekben a gyakornoki vagy duális rendszer nagyobb arányban van jelen, és az olyan végzettek, akik munkaorientált képzési programokban vesznek részt, kevesebb időt töltenek munka nélkül. Egyértelmű előnyei ellenére azonban a munka alapú tanulás egyelőre nem nevezhető Európa-szerte elterjedtnek, Magyarországon például a szakképzésben tanulók 44%-a vesz részt tanulószerződéses (duális) képzésben.

Az ausztriai, romániai és magyarországi helyzetet és a működő struktúrákat bemutató előadásokból kiderült, hogy a szakképzés területén az elmúlt években kezdődő megújulással a munka alapú tanulás fokozatosan egyre több teret nyer Magyarországon. Az osztrák gyakorlatban jelentős szerep jut a szociális partnereknek és a – gyakran kis- és középvállalkozásoknál – tapasztalatot szerzett oktatóknak, illetve hogy a romániai törvények hogyan szabályozzák a vonatkozó kérdéseket. Olyan gyakorlati kérdésekre került a hangsúly, mint a cégek duális képzésbe való bekapcsolódással kapcsolatos megfontolásai, motivációik és félelmeik: a beszélgetés résztvevői szerint a cégek befektetési döntést hoznak, számba veszik egyrészt a rájuk háruló költségeket, másrészt az így képzett munkaerő alkalmazásának előnyeit, a versenyt és azt a félelmet is, hogy befektetésük előnyeiből más vállalkozások részesülhetnek. A kerekasztal résztvevői egyetértettek abban, hogy a különböző szereplők közti (különösen a képzések tanterveivel kapcsolatos) egyeztetés központi jelentőségű, valamint hogy a duális képzés olyan munkaerőt eredményezhet, amely produktív és elkötelezett a cég felé.

A konferencia második napján három, egymással párhuzamosan zajló workshopon egyrészt az Egész életen át tartó tanulás program (LLP) keretében megvalósult, illetve az Erasmus+ programban megvalósuló, a munka alapú tanulással kapcsolatos projektek eredményeit összegyűjtő online eszköztár (toolkit) debütálására és tesztelésére került sor.........

Bővebb információ: 

http://tka.hu/hir/3393/nemzetkozi-konferencia-a-munka-alapu-tanulasrol

http://www.net-wbl.eu/

 

 


Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) © 2011, MINDEN JOG FENNTARTVA