Múzeumok Mindenkinek - e-Learning képzés indult
A múzeumi szakmában elsőként indított Internetes képzést a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Képzési Központja (MOKK) a TÁMOP-3.2.8/A kiemelt projekt keretében.
Az Internet alapú távtanulás segítségével az érdeklődők önállóan gyarapíthatják ismereteiket korszerű módszerekkel múzeumról, múzeumpedagógiáról. Egy tanfolyam napi egy-két óra ráfordítással akár már két hét alatt is könnyedén elvégezhető, de természetesen nincs időkorlát.
A képzések célja ráirányítani a figyelmet a korszerű múzeumhasználatra és múzeumpedagógiai módszerekre, továbbá kompetenciafejlesztő pedagógusok és múzeumi szakemberek számának növelése, a múzeumok és a közoktatási intézmények közötti együttműködések megalapozása, fejlesztése.
A MOKK kurzusait elsősorban a múzeumok különböző szintű vezetői, valamint a múzeumokban dolgozó, a kulturális értékek közvetítésében, interpretálásában résztvevő múzeumi szakemberek, illetve pedagógusoknak ajánlják. Az e-learning adta keretrendszer segítségével azonban bárki regisztrálhat egy-egy képzésre.
A beiratkozást követően további, a hatékony tanulást elősegítő lehetőségek állnak a hallgatók rendelkezésére: link- és dokumentumtárak, fórumok. Minden tananyag végén a megszerzett tudás ellenőrzésére szolgáló tesztek találhatók. A kurzus sikeres elvégzéséhez a záró teszt minimum 80%-os teljesítése szükséges. Az e-learning tanfolyam sikeres elvégzését oklevéllel igazolja a MOKK.
Jelenleg a „Szórakoztatva tanulni, tanulva szórakozni – Projektmódszer a múzeumpedagógiában” című kurzusra lehet beiratkozni. Év végéig összesen öt, a MOKK hagyományos képzéséből is jól ismert tanfolyam kerül meghirdetésre. A tananyag önálló tanulásra készült, de szakmai kérdések felmerülése esetén a MOKK szakértői csapata készséggel áll a hallgatók rendelkezésére az e-learning@sznm.hu címen.
Az e-learning képzés és a MOKK kiadványai elérhetőek a MOKK honlapján.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Képzési Központ kiemelt projektje, a „Múzeumok Mindenkinek” Program – Múzeumok oktatási-képzési szerepének erősítése, központi módszertani fejlesztés (TÁMOP-3.2.8/A-08-2008-0002) 2009. március 10-én indult. Az európai uniós forrásból megvalósuló projekt keretében a módszertani fejlesztések mellett múzeumi és pedagógus szakemberek számára képzéseket szervez, kommunikációs tevékenységet folytat, szakmai kiadványokat jelentet meg, valamint országos Múzeumi Koordinátori Hálózatot működtet a MOKK.





