2010.07.02.

Akik a világot mozgatják - Üzleti gondolkodók

 

Alinea Kiadó, 2009

A kötet az Alinea Üzleti Szakkönyvtár sorozatában jelent meg. Eleve mellette szól, hogy az Alinea választásában mindig érdemes megbízni, igen jók a szakkönyvek, amelyeket közread.

A 20. században, s különösen annak a második felében igencsak megszenvedtük, milyen kártékonyan tud beteljesülni a gazdaságban az elmélet diadala a józan ész felett. Megtapasztalhattuk, mennyire nem szükségképpen születik sikeres gazdasági gyakorlat az annak megalapozására alkalmasnak hirdetett közgazdasági elméletekből, még akkor is, ha olykor valóban jobbító szándék vezeti azokat, akik így akarnak beavatkozni cégek, vagy akár egész nemzetgazdaságok életébe, fejlődésébe. Láthatjuk, hogy rosszul választott gazdasági elvek következetes és hathatós átültetése a gyakorlatba szélsőséges esetben felér egy háború pusztításaival, másrészt viszont az elméletileg jól megalapozott és szakszerűen megvalósított gazdaságpolitika - és mikrogazdasági szinten abba soroljuk a cégek stratégiai irányítását is - csodákra lehet képes akár cégnek, akár a nemzetgazdaságnak a felvirágoztatásában.

Oly korba érkeztünk, amelyben a piaci szereplők - cégektől a nemzetgazdaságokig - legfontosabb erőforrása a tudás. Maradéktalanul igaz ez a gazdaságpolitika alakítására is, hiszen az a lehetőségekkel való gazdálkodás művészete, olyan művészet, amelynek alapja csak az igen szilárd, és a gyakorlati megvalósítás eredményei által stabilan igazolt tudás lehet. A sikerhez vezető útmutatást kínáló műveknél, amilyen ez is, ezért kulcsfontosságú, hogy az üzleti gyakorlatban valóban jól használható tudást közvetítsenek. A 20. századot megelőző idők gazdasági küzdőterein a sikerhez nemritkán még elég lehetett az is, ha az arra törekvő vezető valóban zseniális volt. Ahogyan azonban Chikán Attila, a Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának professzora is hangsúlyozza e könyvhöz írt előszavában, a modern gazdaságban olyan fejlődés ment végbe, amely az üzleti világban működő vezetők számára nélkülözhetetlenné teszi, hogy a munkájukban a legjobb szakemberek, üzleti gondolkodók tudására is támaszkodhassanak. Ez való igaz, és különösen érvényes a globalizáció mai harcterére, ahol minden komolyabb cégnek gyakorlatilag az egész világgal szemben kell tudnia állni a versenyt. Ehhez nélkülözhetetlen, bár önmagában nem elégséges feltétel, hogy a vezetőknek birtokában kell lenniük minél több olyan, az üzleti siker elérését segítő tudásnak, amelyre a versenytársak is támaszkodhatnak. A kulcsszó itt ismét csak a gyakorlatban igazolt, sikeresen bevált tudás. Ezért meghatározó jelentőségű, hogy - amint Chikán is kiemeli - az e kötetben bemutatott gondolkodók jóval több mint fele az élete jelentős részében gyakorlati üzleti tevékenységet végzett, termelővállalattól tanácsadó cégig sokféle munkakörben, s a kötet tematikájában központi szerepet kap a stratégiai gondolkodás, a vezetői képességek, a motiválás feladatai, a minőség kérdésköre. Chikán úgy mondja: az itt szereplő elméletek elsöprő többsége nem íróasztalok mellett, hanem empirikus kutatásokra támaszkodva született meg - vagyis a cégek fegyvertárának egyik legfontosabb eleme, a „best practice” ismerete jelenik meg bennük.

A kiadó ajánlása szerint a könyv legismertebb menedzsmentgondolkodókat mutatja be, az üzleti világ megértését segítő, a tapasztalatokat rendszerező gondolataikat, számos, a gyakorlatban bevált elméletüket. 310 oldalán ötvenet ismerhetünk meg. Köztük a gazdasági - vagy abban kitűnően hasznosítható - gondolkodásnak olyan állócsillagai találhatók, mint Szun Ce (a kb. 2500 éve élt kínai stratéga, akinek A hadviselés tudománya c. könyvét ma is alapműként tartja számon a menedzser szakirodalom, s hasonlóképpen becsülik a marketing stratégák), Niccolò Machiavelli (a hatalomgyakorlás egyik legnagyobb technikusa), Adam Smith (akit a modern közgazdaság-tudomány atyjának tartanak), Robert Owen (a gyárosból lett szocialista társadalmi reformer, a szövetkezeti mozgalom egyik megalapítója), Max Weber (a modern szociológia egyik atyja), Dale Carnegie (a világhírű sikerkalauz-guru), Alwin Toffler („digitális forradalom”, „a kommunikáció forradalma”, „technológiai szingularitás”), vagy Peter Drucker, a világhírű menedzsment-guru. Másokat az e téren nem igazán jártas olvasók talán kevésbé ismerik, ám velük ez az összeállítás még inkább segít szélesíteni a látókörüket és az ismereteiket, erősíteni az üzleti gondolkodásuk alapjait, és gazdagítani annak eszköztárát.


Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) © 2009, MINDEN JOG FENNTARTVA